2008. május 4., vasárnap

Ma!


Nem szeretem a heppiend nélküli sztorikat. De legalább elgondolkodtatnak. Giccsesnek vagy olcsónak tűnik az alábbi? Vagy elszomorítónak? Vagy bosszantónak? Döntsétek el. Csak egyet ne tegyetek: hogy ne szívleljétek meg. Ezzel tartozunk magunknak és a többieknek. Akinek inge, magára veheti!

Tizenhét éves volt, és születése óta súlyosan beteg. Tudta, hogy nem sokáig fog élni. Amikor már megunta a folytonos otthon ücsörgést, megkérte anyját, engedje meg, sétálhasson a környéken.
Bámulta a házakat, az üzletek kirakatait. Elhaladt egy zenebolt előtt, s ahogy bepillantott, vele egykorú lányt vett észre a pult mögött. Szerelem első látásra…
Belépett az ajtón, folytonosan a lányt bámulva. Lassan-lassan a pult elé ért. A lány rápillantott és mosolyogva kérdezte meg: “Segíthetek valamivel”?
Ebben a pillanatban a fiú arra gondolt, hogy ez volt a legszebb mosoly, amit valaha is látott. Dadogva nyögte ki: i-i-gen, eeegy….hmm… vagyis.. egy…igen, egy cédét kérek”. Gondolkodás nélkül megfogta a keze ügyébe eső első cédét. “Becsomagoljam?” – kérdezte ismét mosolyogva a lány. I-i-igen, válaszolta.
A lány lassan a bolt végébe ment, majd visszatért a kis csomaggal és odaadta a fiúnak. Emez kifizette, majd lassan elhagyta a boltot.
Attól a naptól fogva, mindennap vásárolt egy cédét. A lány minden alkalommal becsomagolta, a fiú pedig mindennap kibontatlanul süllyesztette el a cédéket a fiókjába. Túlságosan félénk volt ahhoz, hogy meghívja egy sétára. Sokszor feltette magában, hogy legközelebb meghívja a lányt, járjanak egyet a városban, ám sose sikerült elmondania szándékát. Anyja biztatta, merjen szólni.
A következő napon ismét a boltba ment. Úgy mint eddig, most is vásárolt egy cédét, a lány pedig most is becsomagolta. A fiú zsebre vágta a cédét, majd ahogy egy pillantásra elfordult a lány, gyorsan egy cédulát biggyesztett a pénztárgépre saját telefonszámával, majd villámgyorsan kirohant.
Eltelt egy-két nap, s a lány hiába várta a fiút. Fogta a cetlit, és felcsörgette a megadott számot. A fiú anyja válaszolt. „Halló....” „A fiam...?” „Nem tudod?! Meghalt tegnap”, válaszolta összetörve az anya. Hosszas szünet következett, amit csak az anya sírása szakított meg. Később, amikor fia dolgait rendezgette a szobában, sorra húzta ki a fiókokat. Nagy meglepetésére, egy rakás cédét talált az egyikben. Egyetlenegy sem volt kibontva.
Kíváncsian bontogatni kezdte az egyiket. Ahogy a csomagolást letépte, egy cetli esett ki belőle: „Kedvellek. Szeretnél-e sétálni egyet velem? Szeretlek. Zsófi”.
Meghatottan kezdte kibontani a többi cédét is. Mindegyikből egy-egy cetli került ki. És mindegyiken ugyanazt írta.
De most már késő volt...

Nincsenek megjegyzések: