Már csak egy név...

Még mindig Mindenszentek hava... Már megint Mindenszentek emlékezete. Azoké a kicsiké, a névteleneké, az egyszerűeké, akik csak éltek. Akik csak voltak. Akikről nem írtak az újságok, nem forgott nevüket lépten-nyomon közszájon, akiket nem hoztak kapcsolatba jeles tettekkel; akiknek a véleményét se kérték ki nagyon gyakran, s inkább csak voltak, mint tudtuk, hogy élnek. Még mindig Mindenszentek hava van. És még mindig csak emlékeznünk kell. És már megint emlékeznünk kell. És már megint temetni kell. Temetni vágyakat, temetni reményeket, temetni terveket, temetni csírázó gondolatokat. Elhantolni velük keserveket, el szenvedéseket, földbe tenni fájdalmakat, elrejteni verejtéket, borítni mindezekre szemfödelet. Gondolni a múltra, felidézni az emlékeket, keresni a szépet, csüggeni utolsó szavakon, felejteni sanyarúságot, négyzetre emelni kedves perceket, megkettőzni a vágyat, elrejtőzni két tenyér mögé, s hagyni folyni a könnyeket. Még mindig Mindenszentek hónapja van. S még nem értek véget a földön a szenvedések. Még élnek kicsik és névtelenek, egyszerű emberek - akik csak élnek. Akik csak vannak. És akikről nem tud a nagyvilág. Akik tudják, vagy nem tudják, hogy eggyel kevesebben vannak. És eggyel kevesebbnek köszönnek. Eggyel kevesebbtől nem kérdik meg, hogy van. Nem fognak találkozni vele a piacon, és nem látják az állomásban, amint nagy köteg portékája mellett áll, hogy elszállítsa a rendelést, vagy csak egyszerűen eladni próbálja keze munkáját. Nem fognak türelmetlenkedni, várva, hogy befejezze Mózes-nyelvvel elkezdett mondatát. Nem, senki sem fogja bántani. Senki sem szól már hozzá rosszallóan, és már nem is fog fájni neki semmi. Eggyel kevesebb azoknak a száma, akik tegnap még betegek voltak, s nem gyógyultak meg, de ma már nem szenvednek. Tegnap még csak egy szám volt a kórteremben, holnapra már név lesz a temetőben. Mert ez az egyetlen esélyük a hozzá hasonlóknak, hogy kikerüljenek a névtelenségből. Azoknak, akik csendesen, szinte észrevétlenül, alázatosan és egyszerűen csak éltek. Csak voltak. A mostanig nem közismertek ezután már név lesznek. Vagy CSAK egy név? Még tart Mindenszentek hava. Még tart e világ bánata. Azoké, akik már csak egy névre emlékeznek. Aki csak volt. Aki már nincs. De aki egyszer - reményünk szerint - ismét lesz. És nem lesz már kicsi, nem lesz szürke eminenciás, és új nevet fog kapni. Olyan nevet, amelynek szépsége elfelejteti e földi ködös emlékeket. Talán már nem sokat kell várni rá. Addig őrizzük emlékezetünkben nevét. Azét, aki élt, aki volt, és most jövünk rá, hogy már nincs. Albert bácsi...