2008. december 8., hétfő

Levél a Mikuláshoz

Kedves Mikulás, december 4-én valaki megpróbált szörnyen rámijeszteni. Azt üzente, hogy rossz híre van, eddig félretájékoztattak, de ideje megtudnom az igazságot: Mikulás nem létezik! Ne várjam, humbukk az egész, felejtsem el. Nem mondanám, hogy nagyon felkavart a „hír”, inkább sajnálni kezdtem azokat, akik tényleg bevették ezt a mesét. Vagyis azt, hogy nem létezel. Én igazán nem hittem el, mert már sokszor találkoztam Veled, még ha időnként más-más arcvonásokkal is tűntél fel. De hát emiatt nem csodálkozom. Telik az idő mindenki fölött... Eljött a Mikulás-nap, és reméltem, hogy a sok lótás-futásban nem feledkezel meg rólam, valamit csúsztatsz az én csizmámba is. És tényleg úgy lett. Lejárt az idei mikulásjárás, és eldöntöttem, hogy nagyon-nagyon idejében megírom neked a jövő évre szóló kéréslistámat. Ha elsők közt érkezik be, lehet, jobban odafigyelsz rá és vastag betűkkel jegyzed fel a naptáradba. Kérlek, jövőre NE még hozz semmit. Semmilyen ajándékot. Ne költsd rám a pénzed, van elég éhező a világon, de az eszkimóknak is vihetsz egy kicsivel többet abból, amit nekem hoznál. Rád bízom, kinek adod a nekem szánt csomagot, bízom benne, hogy jó helyre viszed. Én csak azt kérem tőled, ne hozz az én csizmámba semmilyen ajándékot. Ugye, nem nehéz kérés? Még nem fejeztem be. Van még egy kis kérésem. Lehetne-e hozni a trópusokról egy kis meleget? Igaz, hogy a globális felmelegedés itt van a nyakunkon, de ezt nem a mi méretünkre szabták. Kéne valami viselhetőbb. Mondjuk, olyasmi, hogy szégyen nélkül lehessen egy tányérnyi szeretetet adni és kapni. Időnként kapunk egy-egy kiskanálnyit belőle, épp annyit, hogy az emésztés beinduljon, de nem elég a jóllakáshoz. Emiatt sokszor korgó gyomorral kell a munkát végezni, róni az utakat, rendezni a rendezendőket. Nincs meg a napi energiaszükséglet, s az eredmény pedig – amit várható – ennek megfelelően alakul. Alacsony vércukorszint, remegő térdek, reszkető lábak... – brrr, ugye, már fázol, Mikulás? Tudod, nem is nagyon számítottam arra, hogy nekem az idén ajándékot hozol. Gondoltam, inkább besegítek Neked, teszek én is a puttonyodba, vigyed másoknak. Szerettem volna tisztesebb adagot nyújtani a kóstolóból. Abból, amit legtöbbször csak desszertnek adnak. Körítettem volna jó szóval, mosollyal. Sokan nem kértek belőle. Mondd, Mikulás, lehet, hogy rosszul címeztem a csomagjaidat? Egyik rám rivall ok nélkül, a másik a mondatom közepén köszön el, a harmadik már nem is köszön... Inkább nem sorolom tovább. Mikulás, te ilyenkor mit teszel? Lehet, hogy még nem jártad meg, de hidd el nekem, te is már csak vánszorogva mennél tovább. Jövőre igazán nem várok tőled semmilyen ajándékot, ne foglalkozz a csizmámmal. Miután kiosztottad mindenkinek az ajándékaidat, s érzed, hogy már nagyon elfáradtál, kopogtass be hozzám. Zúzmarás mikulásruhádat hagyd a küszöbön, és hétköznapi ruhádban gyere be. Megosztom veled azt a tányérnyi meleget, amit tőled kértem jövőre. A kemence szélén megmelegítem, ha útközben langyosra hűlt, én becsülettel megfelezem veled. Elüldögélünk szépen a csendben, és közben el-elmosolyodunk, amint magunk elé képzeljük a sok-sok boldog arcot, aki elégedett az ajándékaiddal. Nem kértem tőled sokat, ugye, nem kértem sokat? Csak egy tányérnyit, ne csak kóstolót. Mély tányérba tedd, hogy tisztes adag legyen, s ha útközben itt-ott kicsöppen belőle, maradjon nekem is.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Halvanyan sejtem, hogy ki ijesztett rad... :D

Névtelen írta...

Bejövök ma is a blogodra...

Erre mit találok?

Na, mit...

Hát ugyanazt a levelet. Szerinted hány nap kell egy rendes Mikulásnak, vagyis annak az egyetlen rendes Mikulásnak, hogy elolvasson egy levelet? Már elolvasta. Most tesék szépen leülni és írni az angyalnak.

T. Kovács Judit írta...

hehe... jól van, na, nem muszáj úgy unni szegény Mikulást, képzeleheted, nem egy nap alatt olvassa át a sok levelet.. Időbe telik.