2009. február 18., szerda

Meglátni és megszeretni...

... egy pillanat műve volt. Jó, lehet, hogy túlzok, nem egy, hanem három pillanat, de még ennyi sem tesz ki egy percet. Maradunk tehát a pillanatnál. Meglátni... Első alkalom. Tágra nyitottam a szemem, jól körülnéztem, és csak őt láttam. És néztem, néztem, néztem - és nem tudtam betelni vele. Láttam én korábban másokat is, de ilyet még soha, ennyire egyik se tetszett. Komolyan mondom, szívdobogást kaptam, meg elakadt a szavam, ahogy felnéztem rá, s csak arra tudtam gondolni, hogy EZ IGEN! Hogy ezt is megértem. És találkozhattunk, és nézhetem, ahogy csak jól esik. Derűs volt és vidám, közelében mindenkit megfertőzött ez a hangulat, s cseppet se zavartatta magát amiatt, hogy oly sokan zaklatják. Rendkívül kulturált, s anyanyelvén kívül még jó pár nyelvet ismer. Na persze, nem ez a lényeg, engem se ez kapott meg benne, hanem a frissessége és külseje. Értékelem én a belbecst, de támadás ne érje házam elejét, ez alkalommal jobban megragadott a külcsín, a megjelenés. Lefegyverzett. "Meglátni" után kivédhetetlenül jött a "megszeretni".

Második gondolatom is támadt később, jelesen az, hogy hamar elrepül majd az idő, én pedig sóvároghatok majd utána. De elhessegettem a szívfájdító gondolatot, s meggyőztem magam, hogy csak a mával szabad most foglalkozni, csak a széppel és jóval, csak azzal, ami örömet szerez. Minden egyéb kizárva! Itt van előttem, csak vele foglalkozom és nem hagyom, hogy akármi más irányítgassa szinapszisaim működését. Így telt el néhány nap egymás társaságában. Most már csak nosztalgiázok, és várom a következő alkalmat.

Mert félek, hogy ez szerelem: amint mondtam első látásra. Neve: Róma. Az "örök város".

1 megjegyzés:

Unknown írta...

bezzeg, itt vannak mas kepek is. copyrightosak. no nem baj, igy is jo. itt megnezzuk, itthagyjuk masnak is.