Memento - Petrovics Jóska

December tizenharmadika. Amikor ma megnéztem a naptárban, az Úr 2009. évének hányadik napját értük meg, egy pillanatra arra gondoltam: tizenharmadika, és nem péntek! Biztosan örülnek a babonások, hogy valami baj elkerüli őket. De a baj bárhol jöhet, nem csak ott, ahol a fekete macskától félnek. A legelső hívás 11:07 perckor érkezett: Jóska az éjjel nagyon rosszult volt. Lehet, hogy az utolsó napja. - Istenem, bár egy jó szót, valami erősítőt mondhassak még neki! Segíts meg... - könyörögtem magamban, és a Bibliát a táskámba pakoltam. Már indulófélben voltam, amikor másodszor csörrent a telefon: Jóska... elaludt. Elmondatlanul maradtak az utolsó vigasztaló szavak, nem jutott el az utolsó bátorítás, mert Valaki onnan fentről a rövidítésen ment el a beteg házához. Megelőzött egy órával, és Ő ellene senki nem szólhat semmit. Az életprogram gombját Ő kezeli, nekünk csak egy-egy lépést mutat meg belőle. Éppen csak annyit, amennyi a mi részünk abban, hogy a program jól működjék. Sírni lehet, sírni szabad. A könnyeknek senki sem parancsol. Felette állnak bármilyen szervezésnek, és olyan utat nyitnak meg a belsőből, ami előtt nem lehet stoptáblát elhelyezni. Siratom magunkat. Azokat, akik együttérzünk másokkal, akiket a jó szándék vezérel, akik szeretnénk valamit tenni másokért. De nem abban a pillanatban és nem abban az órában, amikor az elhatározás megszületett. Csupán egy nappal később. Csak alig 24 órával később - amikor már tényleg késő. Magunkat siratom, az örök későket. "Ne sirassátok a halottat, és ne bánkódjatok érte..." - tanácsol Jeremiás (22:1o). Hiszen szenvedései megszűntek, fájdalmai elmúltak, csendességben alszik. Vár rá egy röpke pillanatnak tűnő alvás, amely után az első szó, amit meghall, Azé lesz, aki utoljára látogatta meg: Ébredj, ébredj! Isten hozott OTTHON! Mert mi találkozni fogunk! Megegyeztünk ebben! Amikor utoljára láttam Jóskát, a gyülekezet gardróbjában álltunk. Éreztem, hogy valamit mondani kéne. Gyógyulást, jobbulást már minden ismerőse kívánt neki. De ha...?! Jóska..., Isten tudja, kinek mit és mennyit enged meg. De ha Ő mégse venné el a gyötrelmeidet, és ha másként látja jónak, te csak arra törekedj, hogy ne hiányozz onnan, ahol nem lesz már szenvedés. A mennyország mindent megér, találkozzunk ott! És Jóskának rögtön váltott az esze, s mialatt egy könnycsepp megjelent a szeme sarkában, félig elmosolyodva így válaszolt: Te pedig nyissad ott a kaput! Nem tudom, ha ekkora megtiszteltetést rám bízna-e az ég. Beérem azzal is, hogy utolsóként mögöttem csukják be a kaput. De végül nem számít a sorrend sem, csak az, hogy a névsorolvasáskor bennünket is kiáltsanak. Nem számít semmi, csak az az egy hang, amit hallani fogunk. Itt vagytok végre! Annyira vártalak titeket! Isten hozott titeket az örök boldogság otthonába!