Ez a kicsike nagyvilágunk!

Csaba azt mondja, hogy róla - azaz vele kapcsolatban - nem készült még blogbejegyzés. (Csaba a férjem, annak, aki nem tudná. :)) Persze, nincs igaza, mert igenis írtam én róla jópárszor, és nagyon is érzelemgazdag körülmények hatására.
Azt mondja, Félixről írtam, róla pedig nem, pedig ő is ugrott. Igaz, nem a felhők tetejéről, nem a sztratoszféra karimájáról, de ő is ugrott! Na tessék, írók egy idegen férfiról, akit nem is ismerek, annyi a közös közte és a férjem között, hogy mindkettőnek ugyanaz az állampolgársága, és semmi híradás Csaba nagy bravúrjáról. Ccccc, most gyorsan bepótoljuk, aztán tessék csak dicséreteket hagyni, hogy milyen ügyes és merész párom van!
Az esemény(ek) kezdetéről jelentés nincs, kezdem és végzem a végével. Csaba odáig vitte fel, hogy szerzett mindkét szemére egy-egy hályogot, szürkét. Látáscsökkenés ide, távollátási zavar oda, ódzkodott a műtéttől, mint a cigány a kapától. "Gazdagsága" eléggé megnövekedett ahhoz, hogy sötétben ne lásson távolra, hát éljen a világosság!
Hosszas huzavona után sikerült rávennie magát arra, hogy időpontot egyeztessen az orvossal a műtétre, és íme, csekély nyolc hónapnyi várakozás után múlt héten és azelőtt való héten sor került a két műtétre. Előbb a jobb szemét, egy hét múlva a bal szemét műtötték.
Könnyű ezt így leírni, amikor nem az én szememről van szó. És nem is a tiedről. Cidrizik ám az ember, ha csak eszébe jut a fogorvos, hát még amikor a szeméről van szó! Akármilyen fejlett is legyen a tudomány, akármennyire rutinműtétnek is számítson egy szürkehályog, akkor is! Hozzányúlnak ahhoz a kicsike-kis kerekséghez, amiben igazán egy egész világ tükröződik. A szeme világa! A szemem világa. Az a parányi kis hely, amibe ha belenézel, nemcsak a másikat, hanem leghamarabb önmagadat látod meg. Amelynek legkisebb elhalványulása is azt közli, hogy valahol baj van: rosszat esetleg nem tettél, de éppen jót sem mondtál. Az a parányi világ, amely szélesre tárul ki előtted, amikor rádmosolyog; amikor azt érzed, hogy benne és mögötte nem hajszálerekről, retináról és látóidegről van szó, hanem a szívéről. Arról a szívről, amelynek minden irántad való hajlandósága kiül a szem ablakába és egyenesen rád tekint. Arról a világról van szó, amely önmagában egy egész bolygó - arra fordul, amerre a csillaga van. Arról a világról, amelynek egy rezdülése tudtodra adja, hogy egyetért-e veled, vagy más véleményen van; amely egyetlen tekintettel átfogja a környezetét és megszeretteti magát egy pillanat alatt, fénysugarával felmelegíti a fagyosabb tereket és kiengeszteli a morgómedvéket.
És ehhez a világhoz nyúlt hozzá az orvos. Aztán szépen lekötötte egy-egy napra. (Ezalatt egy igen jámbor és békeszerető kalózzal laktam egy fedél alatt.) Jó volt, hogy túljutottunk a műtétet megelő feszültségen. Hála Istennek! De az igazán szép akkor következett be, amikor másnap levették Csaba  szeméről a kötést, majd félve, óvatosan kinyitotta a szemét. Pislogott egyet-kettőt, rám nézett, aki mellette ültem, és felkiáltott: - Látok! Látok!
Azóta a fehér még fehérebbé vált, a fény pedig élénkebb színekre bomlik fel a szivárványban. És ismét kiszélesedett a világ. Szép a világ!