2012. november 24., szombat

Utószó orgonaavatásra

Szülőfalumban ma orgonát avattak. Nem óriásit, nem kicsit - hanem megfelelőt. Mióta az új Istenháza áll, azóta templomnak nevezték el, de volt aki katedrálisnak minősítette. Elég nagy és láttatós ahhoz, hogy kiérdemelje ezt a nevet.
Ma orgonát avattak benne. Szép, fehérre festett orgonát, ami Hollandiában kinőtte az eklézsiát. Mert a huszonegyedik százazdban már nem a hívők közössége növi ki a meglévő épületeket, hanem a fa, a kő, az orgona válik lassan fölöslegessé az összemenő (eltűnő?) keresztények számára. A lélek hal ki a templomból, vagy a lelkiség az emberből?
Falumban orgonát avattak, mert a templom nem üres. Isten házában énekelnek. Isten házába van aki eljárjon. Még. És reméljük, sokáig.
Szeretném, ha mindig énekelnének benne a hívők. Ha bánatukban, Istent segítségül hívnák, örömükben pedig hálákat adnának Neki, s ha bánatuk nem lenne, örömre pedig mégse találnának okot, akkor zsoltárokat énekeljenek azon egyszerű oknál fogva, hogy van Kinek, van ki, és van mivel.
Ne hallgasson el az orgonaszó, csak annyi időre, míg az Ige szól, és az ember válaszol. És mialatt a csend beáll, hallja meg mindenki, mit suttognak a templomkövek.

Kövek zsoltára

Elhalkult, és elhalt az orgona...
De új nesz kél most a templomfalakból.
Nem halljátok? Itt körül a falakban
Dobognak a beépített kövek.
Külön dobban meg minden kicsi kő,
És mégis, mégis egy ütemre vernek,
Egy óriási templom-dobbanással.
Isten, ha akarja, a köveket
Dobogtatja meg a szívek helyett.

Kő-nehéz szívvel, dallamtalanul,
Lehajtott, fáradt fejjel figyelek.
Szeretném, ha szívem megállana,
S csak a százéves templom kövei
Dobognának tovább...


Dobognak... dobbanásuk lassan áthat,
Felmelegíti dermedt véremet,
Lassan megértem a beszédjüket:
"Mi kövek voltunk, rossz, rideg kövek,
Kemény kövek és haszontalanok,
Nehezek, otrombák, formátlanok,
Tehetetlenek, tompák, elesettek,
Mozdíthatatlanok.


Hevertünk hét országban szerteszéjjel,
Utak mentén, száraz patakmederben,
Omlásokban, elhagyott kőtörőkben.
Vad éleinkbe ütközött a nap,
Horzsoltuk az éjszaka bársonyát,
Véresre törtük vándor lábait,
Hevertünk külön-külön szerteszéjjel,
Egymásról alig tudtunk valamit,
És nem álmodtunk templomról soha.
De jött egy ember, törékeny, beteg,
A lelke égett, szíve dobogott,
Az az ember templomról álmodott.
Tudta, kövek hevernek szerteszéjjel
Tehetetlenül, haszontalanul,
Vadul, otrombán és formátlanul, -
Elindult a köveket megkeresni.
Omlásokban, elhagyott kőtörőkben,
Utak mentén, száraz patakmederben,
Barangolt hetedhétországon át,
Hol éleinkbe ütközött a nap,
Horzsoltuk az éjszaka bársonyát
S véresre törtük az ő lábait.
Az az ember keresett, s megtalált.
És azt mondta nekünk: Ti templom lesztek.


Falakká fogtok összeállani,
És visszaveritek az Ige hangját,
És visszazengitek az orgonát, -
Az imádkozó nagy nyomorúságot
S az áhítat szárnyaló énekét
Szent nyugalommal veszitek körül.
Halkan dobogni fogtok a falakban,
Külön dobban meg minden kicsi kő,
És mégis-mégis egy ütemre vertek,
Egy óriási templom-dobbanással.
Isten, ha akarja, a köveket
Dobogtatja meg a szívek helyett.
Így szólt hozzánk a templom-építő."


Így beszélnek ma hozzánk a kövek.
(Reményik Sándor)

Istenháza áll Bálványosváralján, és benne megszólalt az orgona is. És amíg búgni és zúgni fog, és amíg a hívők énekelnek, addig a kövek élni fognak! Mert ti vagytok, én vagyok, mi vagyunk a kövek - amiket Isten életre keltett, hogy "óriási dobbanással" egy szívként dobbanjunk. És amíg a szív dobog és énekel, addig a hajdani "Bálványos"-váralján Istennek szolgálnak. Ahol pedig Istennek szolgálnak, ott nincsenek rossz emberek. Csak keresztények. Zúgjon hát az orgona szívvel és lélekkel!

2 megjegyzés:

Hadassa írta...

Eltelt az eltemből 25 esztendő (ejtsd: harminchat) és én most tudom meg, hogy te bálványosváraljai vagy? Na. Szép, nem mondom. ...de lehet te sem tudtad rólam, hogy születésem után, két hétig Annamária voltam?

A régi és egyben új orgonával kapcsolatban pedig egy jókívánság: adja az Úr, hogy az Ő eljöveteléig csendüljenek fel rajta számtalanszor az atyáink énekei! :)

T. Kovács Judit írta...

Ezek szerint legalább 2 információ kicserélésése végett hasznos a bejegyzés :D Három hónapig szívtam születésem után a váraljai levegőt.