2014. június 30., hétfő

Dillema

Születésnapom és egyéb kabarék

Jól indult ez a nap (június 11). Alighogy elaludtam, máris szólt az ébresztő. Persze, korán akartam kelni, hogy ezt a röpke pár órát, ami halandó életünk újabb állomását jelöli, ne oldalt töltsem. Az nem volt betervezve, hogy olyan "korán" alszom el, amikor a madarak már éppen rázendítenek napindító zsolozsmájukra.
A férjemnek csak hűlt helye volt, kulcs nem volt a zárban, tudtam, hogy csak egy ok miatt lehet most házon kívül: a feleségének készíti elő a meglepetést, vásárolja a virágot. Gumicsizmát húztam a lábamra, és leszaladtam a kertbe. Örüljön az a darab földecske is, hogy megszülettem. Megöntöztem a paradicsom- és paprikatöveket, megnézegettem, hogy mindenütt kibújt-e a büdöske és a körömvirág, nincs vagy egy csúszómászó betolakodó a levelek alatt. Miután mindent rendben találtam és a növények felüdültek a kezem munkája nyomán, iszkiri, vissza a lakásba. Csakhogy a kulcs már belülről volt a zárban! :) Becsengettem, mire a kedves férjem hüledezve nyitott ajtót: - hát te nem alszol?! Én meg csendben jövök-megyek a lakásban, hogy nehogy felébresszelek!
Hihi. Nevettem egy jót, hogy észre se vette a hiányomat - persze, hálószoba ajtaját nem hagytam tárva-nyitva -, s gyorsan lecseréltem az öltözékemet ünnepibbre.
Ezek után a kedves férjem a nappaliba invitált. Az asztalra gusztusosan odakészítve az ajándékok, nagy csokor virág, kicsi pakk, nagyobb pakk, üdvözlőkártya. Hejjehajj, ennyi mindent megtapogatni, bontogatni, megcsodálni idő kell, vettünk hát egy félórányi szünetet és reggelizni mentünk a konyhába.
Ott (is) már terített asztal várt, volt ott mindenféle finomság, amit reggelire fogyaszthat a magamfajta kényes vega (összesúgni nem kell a hátam mögött, csak a reggelire vagyok kényes; ne kínáljatok olyankor tükörtojással, kakaóval!) Még színes szalvéta is volt a tányér mellett, amin az állt, hogy "Te vagy a legjobb!" Persze, nem a felszolgált  ételekkel való konkurálásomra kellett ezt érteni, ha már értelmezni akarunk. Kizárólag arra, hogy a férjem eddigi összes felesége közül én vagyok a legjobb. Én vagyok az első... :D (állítólag, az utolsó is).
Igazán jól indult a nap. Most meg már olyan heves, hogy árnyékban is olvadozik a lelkem.



2014. április 30., szerda

A fenyő halála

Elnézést kérek azoktól, akik csak ezt a megjegyzést látják a fenti cím alatt. Muszáj posztolnom a címet, hogy ezzel kényszerítsem magam az írásra :) - amikor pihentebb leszek. Nehéz nap van mögöttem, jól jön a holnapi majálisozás.
Jó ünneplést mindenkinek! Találkozunk jövő héten! :)

2014. január 3., péntek

Gyertyafény

Nézem a lobogó gyertyát. Igazán tetszik a hangulat, ami belőle árad. És hirtelen rádöbbenek, hogy ez nem is volt mindig így. Vajon mikor szerettem meg a gyertyákat? Régebben miért nem okozott a gyertyagyújtás örömet?
Mind korábbra megyek vissza időszámításomban. Egészen a gyermekkoromig.
Az iskolából hazaérve, első volt az ebéd. Ritkán kellett nekem megmelegítenem, mert édesanyám legtöbbször otthon volt, mire mi hazaértünk. Ebéd után kaptunk egy kis házimunkát, mikor a mosogatást, mikor a konyha- és előszobalinóleum feltörlését. Mindig akadt valami, mert evés után nem egészséges rögtön íróasztal mögé bújni és tespedni a könyvek fölött. Előbb le kell mozogni egy kis kalóriát. Utána jöhetett a tanulás, a házi feladatok elkészítése. Késő tavasszal és egészen a nyári vakációig bőven jutott nappali fény, és mire a villanyt felkapcsoltuk, már készülhettünk is a lefekvéshez. De télen! A nap korán lebukott a szemben levő hegyecske mögé, és akkor már nem lehetett spórolni a villanyfénnyel. Azok a drágalátos spórlós évek! Mindamellett, hogy jószántunkból is igyekeztünk - mert muszáj volt - takarékosan élni, úgy besegített az állambácsi is, hogy most szinte azt mondtam: illene utólag megköszönni. Hogyne, amikor vigyáztak arra, hogy a szűkös bejövetelünket ne terhelje nagy villamoenergia-számla. Ezt pedig úgy tudták velünk elérni, hogy esténként katt és pakk, máris sötétbe borult a ház. Néha fél órára, máskor órákra. Csakhogy a tanítóinkat és tanárainkat nem sokat izgatta, milyen körülmények között születik meg a házink. A kiszabott feladat legyen meg, slussz!
Ennélfogva az araszos fehér gyertyák abban a tiszteletben részesültek mifelénk, hogy külön fiókban szunnyadhattak a spájzban. Ez azért is fontos volt, mert így a sötétben faltól falig araszolva pontosan tudtuk, honnan halásszuk őket elő. Már nem is tudom, hogy nézett ki a gyertyatartó, de arra emlékszem, hogy mindig körbepólyáltuk papírral, nehogy az asztalra csöpögjön a viasz. Máris folytatódhatott a leckeírás. Aki pedig még sose írt vagy varrt gyertyaláng mellett, az most hallgasson. Örüljön annak, hogy nem kényszerült rá. Mert semmi romantika nem volt abban, hogy ide-oda tologattuk a gyertyát. Közel, hogy jobban lássunk. Kicsit odébb, hogy ne kapjon a hajunkba. Megint errébb, mert nem látunk jól. Megint arrébb, mert a leheletünktől repdes a fény...
Így volt, igaz volt. Nem kedveltem meg a fehér gyertyákat. És a sárga vékonyakat sem. Azokat mindig az igazhitűek gyújtogatták temetéseken, közben a füst tömjénszaggal keveredett. Grrr, mennyire berzenkedtem tőle. Halottat jelentett. Ez volt a múlt. Nem csak az enyém, hanem a gyertyáké is.
Az adventi koszorún tavaly és idén is rózsaszínű gyertyák égtek. Középre üvegpohárban másik rózsaszínű, illatos került. Két nagy kovácsoltvas-tartóban pedig lilák égtek, körülöttük még egy néhány kisebb piros. Nem a (kis)Jézus tiszteletére. Ő nem gyertyát kap tőlünk, hanem a szívünket.
De a karácsonyt mint ünnepi időszakot mi is ünnepélyesebbé varázsoljuk gyertyafénnyel, örömmel, bensőséges hangulattal, azzal a megnyugvással, hogy pár napot zavartalanul, békében, otthoni meghittségben tölthetünk el. Ehhez kell a gyertya. Nem muszájból, nem kényszerből, nem házi feladat miatt. Egyszerűen csak értünk, magunkért.
Már 3 nap eltelt az Újévből. De még van 362. Ezekre kívánok én most és itt mindenkinek boldog, tartós karácsonyt! Örömteli, derűs napokat, amelyek a Megszületett naponkénti várásában és fogadásában teljenek, szép estéket, amikor "csak úgy" gyertyát gyújtunk a tea és pirítós mellé, fantáziát, hogy minden kicsi eseményből ünnepet teremtsünk a szeretteinkkel eltöltött óra tiszteletére. Kívánom, hogy a színes gyertyák ki ne fogyjanak a házból, fehér és sárga vékonyakat pedig ne kelljen látnunk. Élete gyertyája pedig mindegyiknek egyenletesen lobogjon - naponként karácsonyiasra hangolva maga körül a kedvet és az embereket.