2010. január 19., kedd

Fények és árnyak határán


Eltelt a karácsony, el a szilveszter is, sőt már január derekán is túl vagyunk. Gyűlnek a megírandó témák, de még nem öltöttek olyan formát, hogy terítékre kerülhessenek. Tavaly is került számos figyelemre méltó esemény, jelenet, mozzanat, villanás; némelyikük kinőtte magát és világra jött, mások pedig vagy vetélés áldozataivá lettek, vagy túlhordás veszélyezteti őket. Erre az évre nem ígértem semmit, nem fogadkoztam, nem kívántam eget-földet rengető újévi jókívánságokat másoknak, csak csendesen hagytam, hogy az ó-év redőtlenül eggyé olvadjon utódjával, s feltűnésmentesen beleringasson egy megszokott körforgás újabb szakaszába. Valahol a tudatos és a tudatalatti határán megerősítettem a tavalyi célkitűzéseket, felújítottam eszményeket, és eltemettem változhatatlanságokat. Ezzel a cseppet sem látványos, sem nem hangzatos megnyilvánulással vágtam neki az ismeretlennek. Peregnek a napok, múlnak a percek, s a hétköznapok egyformasága is ugyanazt a szürke köpenyt hordja, amit tavaly. Talán csak az árnyalatai változnak időnként: hol élénkebbek, hol halványabbak. Minél inkább sikerül fehéressé halványítani, annál tisztábban látszanak rajta a fények és az árnyak. Nem kívánok mindenik napnak szivárványszínű keretet, sem azt, hogy csupa hófehéren tündököljenek a bejegyzések. Csak arra vágyom ebben az évben, hogy világosan elkülönüljenek a fények és az árnyak, s ne hunyorogva kelljen járni olyan úton, amely napsütötte helyről indul, de a vége ködbe vész; inkább legyen borús az indulás, ám derűs a megérkezés; ne kössön egyezséget a napkelte a napnyugtával, hanem a fény mégjobban fényledjen, s a homály ne tudja eltakarni a játszi napsugarakat. Ha sötétnek kell lennie, ám legyen sötét, mert utána csak a virradat jöhet, de ne történjék napfogyatkozás, amikor még a csillagok sem tudják, ha sziporkázniuk kell-e, vagy inkább szenderegniük. Csupán azt szeretném, ha ebben az évben nem fáradna el a szemem, és látásom nem válna homályossá: ha a fény igazán fény lenne benne, s a szembogár sötétje csak azért ragyogna feketébben, hogy tisztábban lássák magukat mások benne. Ha pedig az árnyak mégis utolérnék egy pillantásig a fényt, és úgy tűnne, hogy minden egybemosódik, hadd tudjam, nem sokáig tart, hiszen éppen hajnalodik.