Amit én most elmesélek, sok-sok évvel ezelőtt történt, amikor az emberek a házuktól a templomig még gyalog jártak.
Zúgott-búgott a szép hangú orgona Svájcnak egyik kis falujában. Télen-nyáron, szélben-esőben, ha fújt, ha szárazság volt, akár vetés, akár aratás lett volna, időtől és időjárástól függetlenül minden egyes nap pontban déli 12 órakor megszólalt az orgona. Nem a déli harang. A nyitott templomajtón messzire hangzott az orgona hangja, s ha egy kis csintalan szellő is fújdogált, kedvezett a muzsikának: messzire vitte az orgona hangját, a falu egyik végétől a másikig hallani lehetett. Átszállt a közeli dombok fölött is, és a határban dolgozó földművesek fülébe is elhatott. Ilyenkor a háziasszonyok a sublódból kivették az abroszt, és elkezdtek ebédhez teríteni. A suszter kiegyenesedett a háromlábú suszterszékén, letette öléből a javítanivalót, kiegyenesítette meggörnyedt hátát, és jólesően nyújtozott egyet. Mindjárt ebédelünk, gondolta magában, és máris kisimultak gondterhelte arcán a ráncok.
A tanító megállt utolsó mondata közepén, és áhítattal intett a kis nebulóknak, hogy most csend legyen. Átszellemült arccal hallgatta a gyönyörű muzsikát, mialatt a diákcsapat gyorsan szétrebbent a szélrózsa minden irányába, hogy a család körében fogyasszák el a frissen főtt ebédet.
A mindennapokhoz már úgy hozzátartozott a déli orgonaszó, mint árnyék a napfényhez. A falubeliek életének részévé vált a naponta felhangzó orgonajáték. Ehhez igazították hozzá a teendőiket, ez határozta meg a délelőtti munkáik utáni szünetet, s a zeneszó vége lett a délutáni intéznivalók kezdőpontja.
Sok évtizeden keresztül az orgonaszó takarta be a biztonságérzet láthatatlan leplével a kis falut.
De egyszerre csak elhallgatott az orgona. Hiába vártak az édesanyák az asztalterítéshez a jelre. A suszter mindegyre felnézett a munkájából, de ugyan nem hallott még egy egércincogásnyit sem a hátkiegyenesítő áldásból. A tanítónak az arcára fagyott a kegyesség, és kényszeredetten vette elő lajbija zsebéből az óráját, hadd lássa, hol csúszott hiba az időszámlálásba, ő siet túl korán befejezni a munkát, vagy máshol kéne keresni a bajt.
Elhallgatott az orgona, és aztán többé nem is hallották jó ideig. Beült mögéje a kántor, kapcsolgatta be és ki, megnézte a tiszteletes is, nyomogatták a regisztereket, de mindhiába. Jöttek a segítőkészek innen is, onnan is, próbáltak segíteni a hangszeren, de mindhiába. Belészakadt a hang, mint a lélek a vágyakozásba, s onnan úgy tűnt, már kiszabadulni nem tud.
Az emberek morcosabbá váltak, kezdték egymást okolni apró kis késedelmekért is, persze, az orgonistának hiába mondták volna. Az csak ült nagy mélabúsan az orgona mellett, és gyötrödőtt amiatt, hogy kiesik a gyakorlásból, jaj oda a jövője, oda a szép hangversenyek.
Egy napon egy öreg bácsika kopogott be a parókiára. Messziről jött, mert eljutott hozzá a hír, hogy az orgona elromlott. Ha megengednék neki, ő megnézné. Megengedték, hogyne, elrontani jobban már úgyse tudta volna. S ott hagyták magára, szegény öreg babráljon egyedül, ha más dolga nincs.
Órák teltek el. A bácsi bontott, szerelt, csavart, izzadt, dolgozott, úgy nézett ki az orgona környéke, mint egy felbombázott műhely. És a falubeliek morcosan láttak utána saját dolgaiknak.
Míg egyszer csak felcsendült újra az orgona. Előbb halkan, aztán egyre erősödve, és szállt-szállt a muzsika hangja, mintha az angyalok vették volna birtokukba a drágaságos hangszert. Hirtelen kisütött a nap a falu felett, a háziasszonyok boldogan kezdtek ebédhez teríteni, a suszter nagyot rikkantott, és úgy állt fel, mintha sose fájt volna a háta, a tanító pedig a mondatát is elfelejtette befejezni örömében, csak intett a tanítványainak, hogy lejárt a tanítás, azok meg szinte repültek hazáig.
És aztán elindultak az emberek a templom felé. Kicsoda Ön? Hogy sikerült megjavítania az orgonát? Mi volt vele a baj? - és záporoztak a kérdések az idős mesterhez.
Ő meg összeszedte szerszámosládáját, nadrágjába törölte poros kezeit, fél kezével letörölte az izzadságot fáradt homlokáról, s azt felelte: - Ötven évvel ezelőtt én építettem meg ezt az orgonát...
Halkan csak annyit kérdek: Elromlott valami az életedben? Valami nem működik? Másként vagy sehogysem szól az "orgona"? Sántít a házasságod? Baj van a gyermekeiddel? Egyedül maradtál? Próbálsz énekelni, de már hamis hang jön ki a torkodon?
Aki mindenben és mindenkor segíthet, aki ismét angyalok muzsikáját csalhatja ki életed elromlott hangszeréből, az nem a pap, nem a kántor, nem a suszter, és nem a jóakaratú segítők. Keresd Azt, aki felépítette az orgonát. Keresd a Teremtőt. Ő ismer téged, Ő tudja, hogyan leheljen életed beléd. Igazit.
