A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karácsony. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karácsony. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 3., péntek

Gyertyafény

Nézem a lobogó gyertyát. Igazán tetszik a hangulat, ami belőle árad. És hirtelen rádöbbenek, hogy ez nem is volt mindig így. Vajon mikor szerettem meg a gyertyákat? Régebben miért nem okozott a gyertyagyújtás örömet?
Mind korábbra megyek vissza időszámításomban. Egészen a gyermekkoromig.
Az iskolából hazaérve, első volt az ebéd. Ritkán kellett nekem megmelegítenem, mert édesanyám legtöbbször otthon volt, mire mi hazaértünk. Ebéd után kaptunk egy kis házimunkát, mikor a mosogatást, mikor a konyha- és előszobalinóleum feltörlését. Mindig akadt valami, mert evés után nem egészséges rögtön íróasztal mögé bújni és tespedni a könyvek fölött. Előbb le kell mozogni egy kis kalóriát. Utána jöhetett a tanulás, a házi feladatok elkészítése. Késő tavasszal és egészen a nyári vakációig bőven jutott nappali fény, és mire a villanyt felkapcsoltuk, már készülhettünk is a lefekvéshez. De télen! A nap korán lebukott a szemben levő hegyecske mögé, és akkor már nem lehetett spórolni a villanyfénnyel. Azok a drágalátos spórlós évek! Mindamellett, hogy jószántunkból is igyekeztünk - mert muszáj volt - takarékosan élni, úgy besegített az állambácsi is, hogy most szinte azt mondtam: illene utólag megköszönni. Hogyne, amikor vigyáztak arra, hogy a szűkös bejövetelünket ne terhelje nagy villamoenergia-számla. Ezt pedig úgy tudták velünk elérni, hogy esténként katt és pakk, máris sötétbe borult a ház. Néha fél órára, máskor órákra. Csakhogy a tanítóinkat és tanárainkat nem sokat izgatta, milyen körülmények között születik meg a házink. A kiszabott feladat legyen meg, slussz!
Ennélfogva az araszos fehér gyertyák abban a tiszteletben részesültek mifelénk, hogy külön fiókban szunnyadhattak a spájzban. Ez azért is fontos volt, mert így a sötétben faltól falig araszolva pontosan tudtuk, honnan halásszuk őket elő. Már nem is tudom, hogy nézett ki a gyertyatartó, de arra emlékszem, hogy mindig körbepólyáltuk papírral, nehogy az asztalra csöpögjön a viasz. Máris folytatódhatott a leckeírás. Aki pedig még sose írt vagy varrt gyertyaláng mellett, az most hallgasson. Örüljön annak, hogy nem kényszerült rá. Mert semmi romantika nem volt abban, hogy ide-oda tologattuk a gyertyát. Közel, hogy jobban lássunk. Kicsit odébb, hogy ne kapjon a hajunkba. Megint errébb, mert nem látunk jól. Megint arrébb, mert a leheletünktől repdes a fény...
Így volt, igaz volt. Nem kedveltem meg a fehér gyertyákat. És a sárga vékonyakat sem. Azokat mindig az igazhitűek gyújtogatták temetéseken, közben a füst tömjénszaggal keveredett. Grrr, mennyire berzenkedtem tőle. Halottat jelentett. Ez volt a múlt. Nem csak az enyém, hanem a gyertyáké is.
Az adventi koszorún tavaly és idén is rózsaszínű gyertyák égtek. Középre üvegpohárban másik rózsaszínű, illatos került. Két nagy kovácsoltvas-tartóban pedig lilák égtek, körülöttük még egy néhány kisebb piros. Nem a (kis)Jézus tiszteletére. Ő nem gyertyát kap tőlünk, hanem a szívünket.
De a karácsonyt mint ünnepi időszakot mi is ünnepélyesebbé varázsoljuk gyertyafénnyel, örömmel, bensőséges hangulattal, azzal a megnyugvással, hogy pár napot zavartalanul, békében, otthoni meghittségben tölthetünk el. Ehhez kell a gyertya. Nem muszájból, nem kényszerből, nem házi feladat miatt. Egyszerűen csak értünk, magunkért.
Már 3 nap eltelt az Újévből. De még van 362. Ezekre kívánok én most és itt mindenkinek boldog, tartós karácsonyt! Örömteli, derűs napokat, amelyek a Megszületett naponkénti várásában és fogadásában teljenek, szép estéket, amikor "csak úgy" gyertyát gyújtunk a tea és pirítós mellé, fantáziát, hogy minden kicsi eseményből ünnepet teremtsünk a szeretteinkkel eltöltött óra tiszteletére. Kívánom, hogy a színes gyertyák ki ne fogyjanak a házból, fehér és sárga vékonyakat pedig ne kelljen látnunk. Élete gyertyája pedig mindegyiknek egyenletesen lobogjon - naponként karácsonyiasra hangolva maga körül a kedvet és az embereket.

2009. december 24., csütörtök

Boldog karácsony

Ugyanolyan ez a csütörtök, mint a többi. És a december is december, a maga változó időjárásával, amely havat hoz karácsony előtt, s el is viszi karácsonyig. Szenteste van, mint minden évben ilyentájt, de mégis más. Minden ünnep - újabb ünnep, minden öröm - újabb öröm. És ettől más az idei karácsony. A szereplők ugyanazok, de változnak a díszletek és a fellépés. Jó volt együtt lenni ma a családdal, és egyszerűen csak karácsonyozni. Jó volt együtt énekelni a Csendes éjt az ajtó előtt, és jó volt elnyomni egy könnycseppet, mert az óhatatlanul is kibújik egy ilyen meghitt alkalomkor. Jó volt szépen megterített asztalhoz ülni és kedélyesen elbeszélgetni. Jó volt a félhomályban üldögélni és elvarázsoltatva lenni a színes kis fényektől. Jó volt nyolcszor végighallgatni a Csendes éjt, és még elbírtuk volna ugyanannyiszor, pedig nem csak anyanyelvünkön zengett. Jó volt megemlékezni távolban levő szeretteinkről, és jó volt elmerengeni. Jó volt telefonhívással meglepni azt, aki legkevésbé se számított erre. Jó ilyenkor egyszerűen csak nosztalgiázni, s arra gondolni, hogy jövőre már ez a karácsony is a nosztalgiát szerző emlékek közé fog tartozni. Jó együtt lenni. Jó békességben együtt lenni. Jó szeretetben együtt lenni. És jó megelégedve lenni.
De a legjobb az, hogy bár karácsony csak évente egyszer van, a testet öltött Szeretet örökre nekünk ajándékozta önmagát. És semmi mást nem vár érte cserébe, mint önmagunkat. Jól tudja, hogy nem Neki szól a megterített asztal, nem Neki lobognak a gyertyafények, és a boltban vásárolt ajándékokkal is szeretteink örömén keresztül magunknak szerzünk örömet. De az Ő nevére és emlékezetére szünetel rövid ideig a robotolás, az Ő nevében ülnek ünnepet, és Általa van együtt a család. Neki köszönhető, hogy ilyenkor kiemelten a szeretet kerül a középpontba.
Mert ilyen ez a karácsony. Mindig ugyanarról szól, mégis mindig más, és mindig megismételhetetlen. Nem tudjuk, hogy alakul jövőre, de jó lenne, ha meghosszabbíthatnánk az ünneplést. "Karácsonyi rege, ha valóra válna, igazi boldogság szállna e világra!" Ugye, de jó volna? Valamit tenni kéne érte, ne csak vágyakozni. Én tegyek érte, te tegyél érte, mi tegyünk érte. Ugye, hogy jó lesz így? Igazi boldogság száll majd a lelkünk világába. Mert a bennünk lakozó Szeretet és a belőlünk áradó szeretet áldott találkozását fogjuk ünnnepelni.