Kétféle könnyhullatás

Nagy sokára rászántam magam az írásra, annak ellenére, hogy máshonnan kell elszakítani hozzá az időt. Vissza akartam emlékezni arra, ami most 5 hónapja történt, s az örömteli folytatására. Most meg, néhány perc elteltével, elrejtőztek a szavak, más ruhába bújtak, már nem olyan könnyű kezelni őket. Hogy kéne elmondani azt és hogy lehet elmondani, hogy mennyire örültem, amikor tanítványságnyi idő után ebben az esztendőben jégbontó hava megteremte a reménykedő várakozás gyümölcsét? Hogyan lehet a szavakat kerek mondatokba önteni, hogy kifejezzék: mennyire örülök az Élet nekem adott, két lábon járó, melegszívű Ajándékának? Hálás vagyok érte és neki, és szerettem volna díszesebben visszagondolni és kiírni magamból az eltelt időszakot. Most pedig csupán pillanatok töredéke alatt derékszögű prizmán át szemlélem az életet. Látok magam előtt egy képet, s valahol mögötte egy feje tetejére állított másik képet. Látom az örömteli valóságot, amelynek örvendhetek én (azaz: mi, ketten), s szemlélem a keserű valóságot, amely rátelepedett egy másik családra (azaz: akik ketten voltak...). Vannak napok, amikor néhány perc elég ahhoz, hogy életünket más színben lássuk. Ilyen volt számomra egy bizonyos nap februárban. És vannak napok, amikor néhány másodperc elég ahhoz, hogy az élet más színt öltsön magára, és árnyalatait mindenki másként élje át. Ilyen a mai nap. Vannak napok, amikor a feltámadó szeretet rózsaszínben látja azt is, amit mások tán sötétnek. És vannak napok, mint a mai is, hogy az elalvó szeretet előtt sötétté válik minden, mert árnyék borult az életre. Vannak napok, amikor a bizonytalan jövőt megszépíti a reménység, a várakozás, a közös tervek és álmok szövése. És vannak napok, amikor a jelent csak az elszakadó múlt derűsebb perceinek felidézése teszi elviselhetővé, emlékezve az időre, amikor a reménység még reménykedett. Vannak napok, amikor egyetlen szó a fellegekig emeli a lelket, és túlcsorduló örömmel önti el. És vannak napok, amikor minden szó elnémul, a lélek elcsitul, és bánat száll be a házba. Van egy nap, amire sóvárogva vágyik a menyasszony, vágyom én, mert magával hozza a reménység, a várakozás, a szeretet kiteljesedését. És lesz egy nap, amire kimondhatatlanul epekedve vágyik az, akinek álma megszakadt, és most már a reménység másféle várakozásával néz előre, mert az a nap az Élettel való találkozást és minden remény beteljesedését hozza magával. Azon a napon a közös tervek ismét asztalra kerülnek, a múltnál sokkal szebbé válik a jelen, a reménység valósággá alakul, s a SZERETET mindörökre megmarad. A mai napon visszagondolok az Élettől kapott Ajándékomra. És a mai napon előrenézek veletek együtt az Ajándékba kapott Életre, amit a végtelen Szeretet fog adni mindazoknak, akik e szeretettel élték a földön mulandó napjaikat. ... In memoriam Bégányi Zoli. És együttérzésből Noémivel. Emlékezzetek: Szeretet az Élet!