2010. augusztus 29., vasárnap

Hova írunk?

Az alábbi sztori nem sajátom. Én is olvastam, és mert tetszett, közreadom. 

Két barát bandukolt a sivatagban. Egy vita hevében összevesztek, és az egyik megpofozta a másikat, aki zokon vette, és anélkül, hogy szólt volna bármit is, belekörmölte a homokba: „Ma a legjobb barátom lekevert nekem egyet!”Aztán tovább ballagtak, s egy oázishoz értek. Elhatározták, hogy megfürödnek. Az a barát, aki a pofont kapta, túl mélyre merészkedett, és fuldokolni kezdett, de a másik kimentette. Magához térve, a pórul járt személy kőbe véste: „Ma a legjobb barátom megmentette az életemet!” Indulatos temperamentumú kollégája csodálkozva jegyezte meg: – Amikor megütöttelek, homokba írtad. Most meg kőbe vésted. Miért? 
 A másik azt válaszolta: – Amikor valaki megbánt, azt csak homokba szabad írnunk, hogy a megbocsátás szele eltörölje a szavakat. De ha valaki jót tesz velünk, véssük kőbe, hogy senki se törölhesse el. És ha 99-szer jót tett, de egyszer vétett, az utóbbi tette miatt ne felejtsük el az előző 99-et...
Ne feledd: Egy különleges emberrel találkozni, akit tisztelsz, egy pillanat műve. Ahhoz, hogy megszeresd, elég egy nap, de ha el akarod felejteni, lehet, hogy kevés egy élet. Vidd bele mindennapjaid csendes elmélkedéseibe azoknak az embereknek a nevét, akik által áldásban részesültél, akik révén újabb szépre-jóra csodálkozhattál rá. S ha bántás ért, csak azért vedd elő a noteszed, hogy feljegyezd, kiért mondj imát. 
Tanuld meg sérelmeidet homokba írni, a kapott segítséget és áldásokat pedig kőbe vésni!

2010. augusztus 26., csütörtök

Négy év

Négy év - nagy idő. Négy év (volt korábban) az egyetemi tanulmányok ideje. Sokat vizsgázott és izzadt a szegény diák, mire megszerezhette azt a papirost, amire cirkalmas betűkkel rótták rá a nevét, s fölötte az állt: "Oklevél", alatta pedig, hogy sikeresen vizsgázott. Négy év tényleg nagy idő, elég hosszú távolság két dátum között ahhoz, hogy a kevésbé jó dolgokat elfeledjük, mégis elég rövid ahhoz, hogy a csupa jót észbe tartsuk. Négy év távlatából ma - augusztus 26-án - emlékezem. Arra, hogy aznap reggel úgy indultam útnak egyik díszes erdélyi vidékünkre, hogy a Fennvaló valamilyen jót tartogat számomra. Csak nem tudtam, mit. Ez volt a titkos kérésem arra a napra, arra az útra. És négy évvel ezelőtt valaki azt kérte ugyanattól a hatalmasságtól, hogy odaköszönjek neki, ha én vagyok a kiválasztott, még akkor is, ha illem szerint fordítva kéne történnie a köszöntésnek. Persze, csak hangtalanul kérte. Azóta sok víz lefolyt a Dunán és a Szamoson. De amiképpen "valaki az Értől indul el, s befut a szent, nagy Oceánba..." (Ady), úgy a Szamos is találkozik a Dunával. És a Szamos már nagyon közel van a Dunához. Igen, eltelt négy év... Csendes örömmel nyugtázzuk, és várjuk a révbe érést.

2010. augusztus 22., vasárnap

Csak heppi

Egyszerűen jó kedvem van, sőt boldog vagyok. Lehet, hogy azért mert szép az idő, süt a nap, láttam ma két esküvői menetet és vidám arcokat? Vagy mert körülöttem mások is jó kedvűek? Lehet, azért vagyok boldog mert jól aludtam, csend volt, amikor megébredtem, és később üldögéltem egy kicsit az erkélyen (ritka esemény!), bámulva az erdőt, amiről épp felszállt a pára? Elég sok ok ahhoz, hogy derűsen induljon a napom. Egyszerűen csak heppi, azaz boldog vagyok. És az egyszerű boldogságot nem lehet túlkomplikálni, nem kell sok szó a magyarázathoz. Elég ennyi: szeretni és szeretve lenni.