Van egy nagy titkom, akarjátok tudni? De nagyon nagy, és nem szabad továbbmondani! Ha három embernél több tudja, akkor már nem titok, márpedig én titokként szeretném megőrizni, de úgy, hogy közben mások is értesülnek róla. Elmondhatom, ha szeretnétek, de meg kell ám ígérni, hogy senki se szól róla egy másik személynek. Így ha egyenként tudjátok meg tőlem, végül is csak hárman fogjuk tudni: valaki, én és közületek egy.
Fület idehajtani, szemet behunyni, szájat becsukni! Ezt a titkot csak fülbe súgva mondhatom el, még ha mások kiabálva is közölnék.
Szeretve vagyok.
Csitt, nem szabad elkiabálni!
Tudjátok, hogy tegnap Valentin-nap volt, honi nyelven Bálint-nap, tehát február 14-e. És amikor a szemem ismerkedni kezdett a reggeli világossággal, a telefonom enyhe zajt csapott, mintha azt mondta volna: klink, klink. És amikor elolvastam az esemest, az állt benne: "...Valentin nap margójára: Szeretlek".
Juppppppiiiii!
És aztán a telefon megelevenedett, és igazából a fülemmel is hallottam e szavakat. Szeretlek.
Erre ti ne mondjatok semmit, mert úgy sincs mit mondani, mert ilyenkor az eleven lények úgyis szó nélkül maradnak, de szabad mosolyogni, nevetni, örülni.
És megőrizni a titkot! Mert a jó titok az olyan, hogy mindenki tud róla, mindenki örül neki, csak éppen nem beszélnek nyilvánosan róla. Hiszen titok!
