2007. december 16., vasárnap

HAVAZIK


Idebent duruzsol a kemence.
Odakint lágyan száll alá az este,
Havazik.

Idebent világos a kis szoba.
Odakint botladkoznak a hóban.
Havazik.

Idebent csend van nagyon,
Odakint lábujjhegyen jár az alkony,
Havazik.

Idebent magam vagyok csendben,
Odakint már nyugszik minden,
Havazik.

Idebent a szívem dobban,
Odakint kemény kő koppan,
Havazik.

Fehér immár a kinti táj,
Beterít mindent a fehér báj,
Odakint.

Lenne bár nyugton a belső zug,
S hetvenkedve ne cibálná a zord cúg,
Idebent.

Odakint kergetőznek szelíd, fehér pelyhek,
Idebent magába roskad a lélek,
Reá havazik.

(K.J., sk.)

2007. december 11., kedd

Van-e hely?


Az esztendő a végéhez közeledett, s vele együtt a tanév első évharmada is. A gyerekek már a közelgő téli vakációról álmodoztak, meg a jókora reggeli alvásokról és az alkonyatba nyúló szánkózásokról, puha hótakaróról és foszlós kalácsról. Milyen jó is lesz sutba dobni az iskolatáskát és három egész hétig nem törődni egyébbel, mint a játékkal és a hancúrozással!
Persze addig becsületesen kell tanulniuk. A kis nebulók nem csak azon igyekeztek, hogy a bizonyítványba minél nagyobb jegyeket szerezzenek, hanem hogy az iskolai karácsonyi ünnepélyre alaposan felkészüljenek. A tanító néni már november közepén bejelentette, hogy nagyon szép ünnepélyt szeretne, amely ne csak versekből és énekekből álljon, hanem valami különleges meglepetést is tartogasson: színdarabot tanít be nekik, eljátsszák Jézus születését. Mindenki tapsolt az ötletnek.
A tanítónő előbb kiosztotta a szavalatokat, rövidke felolvasásokat, aztán a színdarabra tért. Röviden elmagyarázta, miről is lenne szó. A darab azzal a jelenettel fog indulni, hogy Augusztus császár követe megjelenik Galilea vidékén és kihirdeti a rendeletet: mindenkinek meg kell jelennie a népszámláláson. Elindul József is Máriával Betlehembe. Ott születik meg az Úr Jézus, aki számára nincs hely a vendégfogadó háznál...
Azok a gyerekek, akik nem kaptak verset, izgatottan várták a szereposztást. Mária és József szeretett volna lenni a legtöbbjük, de hiába, csak egy Máriára és egy Józsefre volt szükség. A tanítónő alaposan megfontolta, kiket válasszon főszereplőkül, aztán következtek a mellékszereplők. Végül mindenki elégedett volt. Csak egy valaki tekintett esdeklő szemekkel a padjából, de hiába. Neki nem jutott semmi. Még egy két mondatos felolvasás sem. Pedig annyira vágyott arra, hogy a karácsonyi ünnepélyhez ő is hozzájáruljon valamivel! Az ő szülei kiért fognak eljönni?!
Szünetben odasomfordált oktatójához. Félénken szólította meg: – Tanító néni.... én, én... szeretnék... én is szeretnék...., szeretném, ha nekem is adna egy helyet... Ha én is szerepelhetnék....
A tanítónő csodálkozva nézett rá: – De hiszen már mind kiosztottam a szerepeket. Nincs mit adnom.
A kis Lali továbbra is könyörgőn nézett rá. – Talán, mégis... – Jó, sajnálta meg a tanítónő, te leszel a vendégfogadós. Nem kell egyebet tenned, mint felhúzni a szemöldököd, amikor József az ajtónál kopogtat és kiszólni: – Nincs hely számotokra a vendégfogadó háznál.
Lali repesett az örömtől. Olyan jól fogja játszani a szerepét, hogy mindenki elégedett lesz vele.
Elérkezett a tanítás utolsó napja, s egyúttal az ünnepély ideje is.
A gyerekek csillogó szemekkel léptek a rögtönzött pódiumra és lelkesen szavalták a kis Jézusról szóló verseket szüleik nem kis büszkeségére. Aztán következett a színdarab.
A tanítónő egyik sarokba húzódott, hogy súghasson az elakadóknak, ha erre sor kerül. De simán ment minden, mígcsak Mária és József be nem kopogtatott a vendégfogadóhoz. – Nincs hely számotokra a vendégfogadó háznál, súgta a tanítónő a tétovázó Lalinak. Semmi. – Nincs hely számotokra a vendégfogadó háznál, mondta kicsit erősebben, látva, hogy Lali még mindig hallgat. De a csend tovább tartott. Szülők és gyermekek feszülten figyeltek.
A tanítónő még egy próbálkozást tett: – Nincs hely számotokra a vendégfogadó háznál, mondjad Lali. Ekkor a gyerek szemébe könnyek szöktek, s odafordulva Mária és József felé hangosan felkiáltott: – Gyertek be, gyertek be! Hát hogyne volna számodra hely, drága Jézus! Hogyne lenne számodra hely, édes Jézusom!
Kopogtatnak. Van-e nálatok egy hely?

Ilyenkor, ünnepek táján...


Ilyenkor, ünnepek táján nagyobb a nyüzsgés a megszokottnál. Az utca, a város, a boltok tele vannak kipirult arcú emberekkel, akik talán egész éven át alig lépték át az ajándékboltok küszöbét, most meg kispórolt pénzükkel a zsebükben kószálnak ide-oda, keresve a szeretteiknek illő ajándékot. Mennyi szegény ember kívánt magának ezt-vagy amaz évközben, s nem engedhette meg, mert kicsi a nyugdíj, nagy a rezsi, vagy kevés az ösztöndíj, sok a költség... Most meg keresgéli az ajándékot. Ami legyen mutatós, értelmes, ha lehet, hasznos is - de ami a legfőbb, jusson rá a pénzecske.
Utálok ajándékok után rohangálni. Egyike a legnagyobb stresszfaktoroknak életemben. Mindenféle helyzetet, embert, lakást magam elé kell képzelnem, kitalálni, kb. mi is tetszene a leendő megajándékozottnak, vagy mije hiányozhat, mi az, amiből egészen biztosan van már a portája táján, s mi a szösz dobja majd fel a (jó)kedvét. Küldjenek inkább kapálni, s azalatt más válassza ki helyettem az ajándékot! Ha a hagyományos virág-könyv-csoki együttes még megfelelne meglepetésnek, mennyi fölösleges andrenalintól lennék megkímélve!
Énnálam kétlábú Mikulás nem járt az idén, de a világhálón átpasszoltak nekem 2 karácsonyi dalt, egy alvómikulást, akinek a hasán szundít édesdeden a bébiunoka-mikulás, aztán beszánkózott egy-két rénszarvas is a PP-bemutatók ösvényén. Olyan simán érkeztek, és annyira ingyen, hogy nem lehetett nem örülni nekik. Zámbó Jimmy "Borulj a földre legszebb hajnal" kezdetű dalát 4x egymás után is meghallgattam.
"Együtt van az egész család, siess hát, ne késs el..."
"Gyújtsál egy gyertyát ha leszáll a csendes éj, mondj el egy imát a sok szegény emberért. A szeretet ünnepe, hidd el, csak így lesz szép, áldását szórja rá majd az ég..."

Nem, ez az ajándék nem került pénzbe. Mégis... Annyira szép és annyira kedves. És lélekmelengető. Máris elképzelem az igazi karácsonyt, amihez 5 centis hóréteg dukál, meg egy barátságos szoba, benne meleg kemencével, ami mellé letelepedik a család és egyszerűen csak örül. Az ablak alatt felhangzik egy-két kánta, aprónépek zörgetik a kapukat, s elfújják mondókáikat... Nekem valahogy ezt jelenti a Karácsony. Együtt azzal, Akire nemcsak akkor kell gondolni, hanem naponta Vele élni. Nem kisdedként emlegetni, hanem áldott Megváltóként.
Lám, hova értem az ajándék-témától. Az igazi Ajándékhoz. Ezen túlmenően, már igazán csak egy értelmes gondolatom támad: mi lenne, ha egymást azzal ajándékoznánk meg, ami Tőle származik? Szeretet, mosoly, kedvesség, egy derűs levél, önzetlen szív és megbocsátás... Aki úgy érzi, sokat kell fizetnie érte, annak igazán szüksége van a Karácsonyra. Hogy megszülessék szívében Jézus.
LEGYEN RÉSZETEK ÁLDOTT ÜNNEPEKBEN, PIHENÉSBEN, ÖRÖMBEN ÉS SZÍVBÉLI BÉKÉBEN! Ezt tudom kívánni nektek mintegy ajándékként.

2007. december 2., vasárnap

Nem ejt hibát (vers)














Ha különösnek, rejtelmesnek
látszanak Isten útjai,
ha gondok örvényébe vesznek
szívem legdrágább vágyai,
ha borúsan búcsúzni készül
a nap, mely csak gyötrelmet ád …
egyben békülhetek meg végül:
hogy Isten sosem ejt hibát.

Ha tervei igen magasak,
s irgalma kútja mély nekem …
ha a támaszok mind inognak,
ha nincs erő, nincs türelem,
s tekintetem sehol célt nem lát
vaksötét, könnyes éjen át …
egy szikrácska hit vallja mégis,
hogy Isten sosem ejt hibát.

És ha szívem megoldhatatlan
kérdéseknek betege lett,
mert elkezd kételkedni abban,
hogy Isten útja szeretet …
minden elfáradt sóvárgásom
békén kezébe tehetem,
s elsuttoghatom könnyek közt is:
Ő nem ejt hibát sohasem.

Azért csend, szívem! Engedd múlni
a földi múló életet!
Majd a fényben látni, ámulni
kezdesz: Mindig jól vezetett!
Ha a legdrágábbat kívánja,
a legsötétebb éjen át
menekülj a bizonyosságba,
hogy Isten sosem ejt hibát!

(ismeretlen költő verse)
Fordította: Túrmezei Erzsébet

(Legyen ez a vers bátorításul mindazoknak, akik csak halkan merik feltenni a miérteket, erőtelenül is bízva Abban, aki sosem ejt hibát.)