2008. december 22., hétfő

Negyven év

Számolgatok magamban. Negyven. Akárhogy is számolom, negyven. Túl soknak gondolom. Előveszem a számítógépet, bepötyögtetem: 2008-1968... Eredmény: negyven. Nehezen hiszem el, de ha már az én fejben lassan számoló tudományom és a szerkentyű is ugyanazt a végeredményt hozta ki, beadom a derekam. Elfogadom: negyven. Negyven év telt el, s ez a negyvenegyedik tél azóta. Szép fiatal évek, kemencemeleg mellett eltöltött esték, tiszta szoba és csendes megelégedettség... Amit aztán néhány év múlva felvált a gyereksírás, a szomszédok jövés-menése, a pöttömnyi gyermek babusgatása (jaj de pufók! jaj, milyen sonkái vannak! - így a látogatók), a már kevésbé csendes tavaszi-őszi vagy bármilyen évszaki esték. A kicsi lány már lábra áll, totyogni meg motyogni kezd, de nem sokáig marad a figyelem központjában. Költözés, albérlet és - újabb lakó. Sírós, félénk kisfiú. Az öccs. És közben örömteli meg kevésbé derűs napok, amik legtöbbször csak kemény munkában lerótt hétköznapok és varrással töltött késő esték. És közben kicsire zsugorodik az albérlet. Barátok, ismerősök, rokonok elszántan esnek neki lapátnak, téglának. És épül a ház. Már nincsenek nyugodt, csendes esték. Két gyerek kacaját egy harmadik jövevény nyöszörgése, sírdogálása és gőgicsélése pótolja ki. Meg egy fáradt apa és egy sokat éjszakázó anya képe. Évek jöttek, évek múltak. Felnőtt a három gyerek. Ki erre, ki arra vette az irányt. És mire ismét csendes lett a ház, egy újabb otthon falai közé költözik be a gyereksírás, majd a gőgicsélés, aztán az önfeledt nevetés. Pici lányok, növekvő unokák. Most hallgat a ház. Majdnem üres. A kemencemeleg maradt, a többi nosztalgia. Csak a negyven, az igen, az valóság. Több száz kilométerre, egy másik házban, talán kuncogva, talán elmerengve, kora téli szürkületben, fehér hajjal, megfáradt karral, de emlékezve, két ember üldögél. A szüleim. Negyven éve... igen, negyven éve indultak el együtt. Negyven éve együtt. Nekik küldöm üdvözletem, a távolból, a csendes házunkból. Éljetek boldogan! Éljetek örömben! A végtelenségig. Szeretettel, az elsőszülött.

Nincsenek megjegyzések: