Egy nap a sok közül?

Volt egyszer, hol nem volt... volt egyszer... Húúú, most mindenkinek kegyetlenül beindul a fantáziája, és a pontokra már odagondol(t) tündéreket, Óperenciás-tengert, vasorrú bábát (is?), kacsalábon forgó palotát. Kezdjük elölről... Volt egyszer, hol nem volt, volt egy szerdai nap. Ugyanúgy kezdődött mint a többi, közönséges, hétközepi színtelen szerda. Én a szerdához a kék színt társítanám, de ez kissé színtelen volt már csak azért is, mert a múlt héten, azaz december tizedikén volt ez a bizonyos szerda. És decemberben - köztudott -, a fű sem zöld, hanem sápadt-akármilyen-seszínű. Egy gyűszűnyi hó sem volt rajta, hogy bár kissé élénkítse az ólomszínű világot. Még csak annyi fehérség se volt ebben a szerda délelőttben, amennyi kivillan a postaládából ahhoz, hogy az ember odaballagjon, és megnézze, mi van benne. Pedig megnéztem én reggel 11 körül a postát, láttam - illetve dehogyis! - hogy nem érkezett semmi, még egy rosszindulatú számla se. Nem mintha megszokott lenne, hogy (bár) hetente legyen valami levélféleség a postaládában, á, nem azért néztem meg. Csak megszokásból. Mert úgy kell. Esni se esik mindennap az eső, mégis megnézzük, ha kell-e esernyő, vagy sem. Szóval üres volt a rőtvörösre mázolt postaládánk. Senkinek sem kellett válaszolni, készülhettem a déli vonathoz. Már rajtam volt a kabát, házkulcs a kezemben, amikor a pillantásom ismét ráesett a postaládára. Fehérlett valami! Ez azért volt csudamódra furcsa, mert a postás legkésőbb tíz óráig végigrohan az utcán, és ugye, tizenegykor már néztem azt a bizonyos skatulyát. Kinyitottam, és egy leragasztatlan borítékot vettem ki. A vonatban olvastam el. Kék szélű, drappos alapon zöld adventi koszorú, színes gyertyákkal, belül pedig ez állt: "... ojan legyen neved napja, mint az élet gyöngyharmatja. Neved napod alkalmával szívből kívánok egéséget, sok örömet és minden vágyad teljesüjön. Agya a jo Isten hogy még nagyon sok név napot érjél el. Aszt kívánja néked Berta néni". Nevem napja volt! És közönséges szerdának indult. De színt hozott bele egy egyszerű karácsonyi üdvözlőlap, aminek vonalzóval meghúzott soraira reszkető, öreg kéz írta rá szívből fakadó jókívánságát. A szomszédnéni keze. Akinek eszébe jutott aznap, hogy nevem napja van - ami tulajdonképpen csak egy nap a sok közül -, amit senki nálunk meg nem ünnepel. De ünnep lett a szerdából. Mert "gyöngyharmatos" volt a szív, amely személyemre szabta az átlagos hétköznapot, és érezhetően névnappá varázsolta. She made my day - mondaná az angol. Köszönöm, Berta néni! ((Ui. Előző este már felköszöntött Margit néni, a volt oszim, és így eszembe jutott, hogy hoppá, némelyek még naptárba is néznek. Néha helyettem is. Csak másnapra megfeledkeztem... Köszönet Margit néninek is!))