Nyárutói számolgatás

Augusztus is eltelt. Nem sok idő volt írásra. Most sincs sokkal több, de érzem, hogy muszáj egy kicsit kivetni a gondolataimból, amik nem épp szertelenek, de rendszerezetteknek sem mondhatnám. S az izgalmasságukat növelendő, ékezethiányos a technika birtokomban levő vívmánya. Egyenként kell kimásolnom egy már meglevő szövegből a magánhangzókat, és utólag behelyettesíteni a megfelelő helyekre. Ciki, de mit tegyek! (Ha nem lennék ennyire lusta, amennyire per pillanat vagyok, szépen áttelepdnék a másik fotelba, amiben ülve kultúráltabb formába önthetném az írományomat, hiszen a "nagy gépen" magyar billentyűzet is található. De na! Ennyire már nem futja az ambiciómból. Húsz másodpercnyi plusz mozdulat helyett inkább rádolgozom - egyhelyben ülve - fél órát... Ismeretlenek kedvééert: ez is én vagyok!). Augusztusban sok minden történt; nem mintha máskor nem történne, viszont eléggé mozgalmas volt, jött-ment, lótott-futott, utazott es megérkezett rendre a család mindegyik tagja valahonnan valahova, de leginkább haza. Én például Londonból repültem meg autóztam Erdélyországomba. Na de hagyján az utazások! Voltak ám más jellegű események is. Sorolom: Tibi tesóm szülinapja, aztán Csillával (azaz első es egyetlen feleségével) való házassagkötésének 10. évfordulója, következett még egy néhany ismerős szülinapja, s mindez augusztus végén zárult a húgom polgári esküvőjének 5. évfordulójával (az egyházi kesőbb volt). Szóval egyiknek a tizedik, a másiknak az ötödik házassági évfordulója. S most jön a vicces: anyukám addig töprengett, számolgatott, osztott-szorzott magaban, amig kisütötte, hogy ha csökkenő sorrendbe helyezzuk a már említett számneveket, vagyis igy: 10, 5, ... ezután már csak a 0 (azaz nulla) következik, és ha egy évvel előre utazunk a jövőbe, a számsornak természetszerűleg és logikusan igy kellene alakulnia: 11, 6, 1... Értitek, ugye? Az az árva 1 (egyes) jelezne a harmadik, bekötött fejű gyerekenek azt a bizonyos évfordulóját. S ki az a harmadik? Hát én! Ezen a nagyon bölcsnek - és ismétlem, matematikailag nagyon logikusnak - tünő okfejtésen kicsit elmerengett a család összes nőnemű tagja. Én meg gyorsan előszedtem mindkét kezem meglévő tíz ujját és kiszámoltam, hogy 0+1=1, vagyis ahhoz, hogy jövő ilyentájt már én is nosztalgiázva gondoljak vissza az idéni lagzimra, valahogy éppen idén ilyenkor kellene férjhez menni. Ettől az eredmenytől aztán megnyugodtam, mert bizony nem szeretem összecsapni a dolgokat, s a vásár mindig kettőn múlik (így tartja a népi bölcsesség), tehát ilyesfajta hirtelen veszély nem fenyegethet, még mindig szabadon oszthatom be a kevéske szabadidőmet, utazhatom el a kispórolt pénzemet és alhatom reggel 8 után is, ha nem várnak rám eget rengető és sürgős feladatok. Juppi, ettől széles jó kedvem lett. Mondanom se kell, ugyanezek az okok cseppet se derítették jó kedvre mutterkámat, inkább sóhajtott rá egy sort. Nem tudom, mit sajnált jobban, azt hogy nem jött be a számítása, vagy netán a további lehetősegemet a nem-korai kelésre, de tény, hogy az 1 biztosan nem a 6-ra es 11-re fog következni. Hihiiiiiiiii, ne csípkedjétek magatokat, nem sietek. (Jaj, ezt inkább a szomszédnéniknek kéne valahogy beadni, nyugodjanak le). Most kéne valami nagy okosat irni, de ez már nem jön össze. Ha Pitágorász vagy Bolyai lett volna a nagybácsikam, lehet, kiügyeskedtek volna egy olyan egyenletet, ami tökéletesen illeszkedjék a képbe, és csakis az én esetemre legyen alkalmazható. De erről lekéstem. Ha változik valami a családi egyenletünkben, majd idejében szólok, jó? Addig fogadjatok meg egy jótanácsot (inkább szingliknek szól!): sose logika alapján számolgassátok a (leendő) fontos évfordulókat. Elég a megfontolás, aztán mindent bele! Üzeni ezt alulirott xy, alias Judit, aki már csak biztosra tudja, hogy nulla meg nulla mindig nulla, rosszabbik esetben pedig mínusz egy! :)