Vigasztalni kéne. Jó szót mondani kéne, helyénvalót, biztatót, szépet és vidámítót. Erősíteni kéne, lelkesíteni és bátorítani, jobb jövőt láttatni, reménykeltőt és életre érdemeset. Kellenének a szavak, maguktól sorba rendeződjenek, jöjjenek a melléknevek, ékesítsék a főnevet, tündököljenek az igék, illeszkedjenek az őket megillető alanyokhoz és tárgyakhoz.
Kellene a vigasz. Másnak és másoknak. Tőlem nekik. Kellene egy ígéret, kellene, kellene. Csak épp nem találom a jó szót, nem találom az ígéretet, mert nem lehet. Nem ígérhetek más nevében, más helyett. Nem vagyok próféta, hogy megjövendöljem: igenis, minden jóra változik. Nem tudok biztosítást sem kötni - semmire.
Vigasztalni kéne, szavakat sorjázni, gyengéket erősíteni, beteg szíveket bekötözni, fájó sebeket enyhíteni. De csak keresem a szavakat, és szavakba ütközöm. Elcsépelt, közönséges, általános, bölcselkedő, hivalkodó szavak állják az utam. Akármit is mondok, csak szavak köntösébe öltöztetett viaszbábu. Élettelen, segítségre képtelen.
Vigasztalni kéne!!! És nem tudok. Jó szóra volna szükség? Szépre, nemesre? Á, dehogy! Csak melegre, egy kis lélegmelegre. Meleg kabátot kéne borítani a didergőre, szeretetből szőttet, együttérzéssel kivarrottat. S ha nincsen ilyen kabátom, magamhoz vonlak és átkarollak. Félkézzel letörlöm a könnyeidet, mialatt a szemem sarkában lappang egy árulkodó könnycsepp. És ránk telepedik a szótlan csend. A vigasz?
2008. szeptember 14., vasárnap
Vigasztalni kéne
Vigasztalni kéne. Jó szót mondani kéne, helyénvalót, biztatót, szépet és vidámítót. Erősíteni kéne, lelkesíteni és bátorítani, jobb jövőt láttatni, reménykeltőt és életre érdemeset. Kellenének a szavak, maguktól sorba rendeződjenek, jöjjenek a melléknevek, ékesítsék a főnevet, tündököljenek az igék, illeszkedjenek az őket megillető alanyokhoz és tárgyakhoz.
Kellene a vigasz. Másnak és másoknak. Tőlem nekik. Kellene egy ígéret, kellene, kellene. Csak épp nem találom a jó szót, nem találom az ígéretet, mert nem lehet. Nem ígérhetek más nevében, más helyett. Nem vagyok próféta, hogy megjövendöljem: igenis, minden jóra változik. Nem tudok biztosítást sem kötni - semmire.
Vigasztalni kéne, szavakat sorjázni, gyengéket erősíteni, beteg szíveket bekötözni, fájó sebeket enyhíteni. De csak keresem a szavakat, és szavakba ütközöm. Elcsépelt, közönséges, általános, bölcselkedő, hivalkodó szavak állják az utam. Akármit is mondok, csak szavak köntösébe öltöztetett viaszbábu. Élettelen, segítségre képtelen.
Vigasztalni kéne!!! És nem tudok. Jó szóra volna szükség? Szépre, nemesre? Á, dehogy! Csak melegre, egy kis lélegmelegre. Meleg kabátot kéne borítani a didergőre, szeretetből szőttet, együttérzéssel kivarrottat. S ha nincsen ilyen kabátom, magamhoz vonlak és átkarollak. Félkézzel letörlöm a könnyeidet, mialatt a szemem sarkában lappang egy árulkodó könnycsepp. És ránk telepedik a szótlan csend. A vigasz?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése