Lejárt határidő...

Rámolgattam a szekrényben. Egy nejlonzacskóba burkoltan lapult a polcon óvodáskori képem, ami sose lett rámába helyezve és a falra akasztva. Időnként megnézegetem, nosztalgiázok, édesanyámnak eszébe jut a hároméves Juditkája, aki hejje-hajja, ó, drága szép idők, mindig nevetve ébredt... Ügyelve kihámoztam a képet a tasakból, s évtizedek távolságából kellő reverenciával szerettem volna ismét adózni neki. A tiszteletadásnak viszont egy váratlan fordulat vetett véget: a tabló védőrétege alól két darab bankjegy csúszott ki. Aj be jó, dicsértem az eszem, hogy ilyen takarékos vagyok; lám, olyan régen elrejtettem ezt a pénzt, hogy meg is feledkeztem róla. Szép, ropogós papírpénzek. Csak egy szépséghibájuk volt: négy nullával több szerepelt a címletükben, mint ahogy manapság használatosak. Gyorsan kikerestem az interneten, meddig lehet beváltani a korábban használt pénzt. Hm, hm, hm... 2007. júliusáig. Hja, forgandó a szerencse, ezek szerint csekély másfél évet késtem. Hát kérem, ez van, évtizedek múlva meglehet, hogy az utódok majd múzeumi tárgyként fogják mutogatni. Vigasztaló tudat rám nézve, aki már semmihez sem kezdhetek velük. Lejárt határidő, elveszített pénz, be nem váltható, (hajdani) érték. Ha én hamarabb felfedeztem volna; hogyha korábban lerámoltam volna a szekrény felső polcát; ha kissé hamarabb eszembe jutott volna belenézni a zacskóba; ha a korábbi takarításokkor is elnosztalgiáztam volna a régi kép fölött; ha alaposabban szemügyre vettem volna a szekrény tartalmát; ha... Ennyi maradt a valamikori értékpapírból: egy rövid, feltételes kötőszó. Ha... És egy befejezetlen mondat. Ha korábban kitörölnénk a port az emlékek szekrényéből, ha gyakrabban nézegetnénk kedvelt képeinket, ha idejében elmondanánk azt, amit mások (el)várnak tőlünk, ha sűrűbben rápillantanánk a megtartásra érdemesített tárgyakra / vágyakra / tervekre, ha nem feledkeznénk meg ígéreteinkről, ha csak úgy és egyszerűen, "ha és mert nélkül" lapozgatnánk az Élet című könyvben vagy átolvasnánk kedvenc fejezeteinket belőle, akkor idejében felfedezhetnénk szép dolgokat, amiknek még értéke van. Amiket kamatoztatni lehetne, mielőtt lejárna beváltási határidejük. És akkor ma nem landolna a kukában az, ami tegnap még érték volt. Mert lejárt futamidejű kötvényeket nem érdemes őrizgetni.