Idén is volt december tizedike

Olyan jól osztja el a Fennvaló az eseményes napokat életünkben. Születésemet kora nyári napra ütemezte be, a névnapom pedig rá félévre van. Ez utóbbi ugyan emberi kitaláció, és persze, hogy soha senkinek eszébe nem jut a családban, de ettől eltekintve nekem igen! Mert olyankor a rádióban szépen bemondják, hogy ma Judit nap van, és éljenek a Juditok. Én meg tényleg elkezdek éledezni, mert nagynéném történetesen akkor hallgatja a rádiót, s a szomszédasszonynál is be van kapcsolva, tehát tudják, hogy nevem napja. És rögtön felhívnak és felköszöntenek. Nincs ugyan semmi érdemem abban, hogy így hívnak, s nyilván ha Mária vagy Irénke lennék, ugyanígy megtennék. És a 7. szomszédban lakó idős szomszédnéninek is eszébe jut, csakhogy már előző nap, mert megvásárolja a képeslapot, reszkető kézírással ráírta az idén (is), hogy "Boldog névnapot!" - és személyesen dobja be a postaládába. Hogy mi ebben az egészben a különös? Voltaképpen semmi. Se a névnap, se a felköszöntés, sem az öröm. Másokkal ennél ragyogóbb dolgok történnek. De azok nem nekem ragyogóak. Én viszont tudom azt, hogy ezek a más szemében kis apróságnak tűnő dolgok - "szitáló hópelyhek", az ég csodamorzsái a földre hullatva. Mert egy nappal korábban annyira nehéz volt már vinni a többnapos - munka miatti - nem alvásból eredő kimerülés terhét másféle gondokkal együtt, hogy azt mondtam: Istenem, adj egy jobb napot holnapra! Ne legyen ilyen sanyarú, mint a mai! És meghallgatott. És én örültem. Mert kétségtelen, hogy nagyobb csoda a születés eseménye, de még nagyobb csoda, amikor egy egyszerű névnapon az ember újra érzi, hogy él. Mert van, aki éltesse.