Már csak egy hét - -

-- és aztán minden másként lesz. Már csak egy bő hét, vagyis nyolc nap van még hátra a megszokott, eddigi napokból. Évtizedek maradnak mögöttem, hónapokba és évekbe dobozolva vonul hátam mögé a múlt. Viszi magával sok szokásomat, s talán még berögződéseim egy részét is, lezár egy kört, hogy másikat nyisson meg, becsuk néhány ajtót, amit ezután ritkábban fogok már kinyitni, megpecsétel kapcsolatokat, amelyek már sose lesznek elevenebbek, mint amilyenek voltak, megfoszt egy hazától, hogy országot nyerjek, megritkítja az anyanyelvemen szólók számát körülöttem, kényszerítve arra, hogy idegen szavakból fonjak füzért. Elviszi a múlt a nagyját annak, ami eddig volt, s a reggeli ébredés csöndjét felváltja majd a vonatok zakatolása. Nem a régi, megszokott arcok vesznek majd körül, s a szomszédok se kiáltanak majd át a kerítésen, hogy jó napot, hogysmint. Nem ugraszt majd a telefon legélesebb hangja se, hogy jajjjjj, ez a főnök, vajon most mi a sürgős... Édesapám se kiabál majd hangosan az ajtóból, hogy Megjött az "eszünk!!!" - mire gyorsan kellett kiviharzani a konyhába, hogy ne hűljön el az ebéd, s édesanyám se kérdi, hogy mogyorót vagy diót törjön-e a reggeli gyümölcs mellé.

Mennyi minden változik! S már csak nyolc nap. Mit hoz a jövő, vajon mit rejteget a titkos jövendő?

Szeretnék csak szépet, becseset, jót és nemeset látni magam előtt. Szeretnék látni szélesre kitáruló, boldog éveket, vidámságtól majd kicsattanó arcokat és szíveket, megelégedettséget, örömet, békességet és nyugodt napokat, egészséget szívnek-léleknek, jó híreket otthonról, és könnyű álmokat a napi fáradalmak után. Szeretnék látni hálás visszatekintést a múltra, bizakodást a jelenben és további örvendezést a jövőnek.

Már csak egy hét, és bezárul mögöttem egy ajtó.

Még csak 8 nap, és kinyílik előttem egy másik ajtó.

Ott vár rám az EMBER, aki ugyanazt várja a jövőtől, amit én. S akivel együtt lépem át a küszöböt.