Hivatalosan mintegy két óra múlv a jár le Újév első napja. Annyiféle jókívánságot kap ilyenkor az ember sms-ben, telefonosan, e-mailben és a tömegkommunikáció különféle fajtái révén, hogy ha lehetséges lenne beosztani őket az év minden egyes napjára, jövő ilyenkor már csak a "Refrén" feliratokat kéne elhelyezni itt-ott, újabb szakaszokat már nem tudnánk toldani az életnek nevezett énekünkhöz.
A skype jóvoltából húgommal már túl vagyunk az óév utolsó napjának lefestésén. Gondolom, sem ő, sem ti nem veszitek zokon, hogy kivételesen nem azzal szeretném indítani az idei bloggolást, amit én írtam, hanem amiről ő számolt be nekem. Mindennapi mozzanatok - miért is lennének ünnepiek? Hiszen az év legtöbb napja is csak egyszerű hétköznap. De próbáljátok meg ünneplő lelkülettel olvasni. S másként fogjátok átértékelni.
„...játszottam a macskával, az egyikkel. Merthogy van nekünk kettő a lépcsőházban, s vagy három kinn. Mindenkié /senkié, de sajnálják őket a lakók, aztán kinek mije van, kiteszi nekik: szalámi, tej, száraz macskaétel, konzerves étel, csontok, főtt combok, külső-belső undokságok, nyúlós marhaaprólékok, túró, na effélék. Jó kövér macskák. Persze mind a Geta néni ajtaja előtt lógnak, különösen egyik, a fehér vak cica, amelyiket ő mentette meg. Lógott a fele része, el volt törve a gerince, de a néni sajnálta, elvitte az állatorvoshoz, az azt mondta, el lehet altatni másfél millióért... Naná, méghogy elaltatni s még fizessen is érte?! Neeem, hazahozta úgy, egy kendőbe kötve, levitte a pincébe egy dobozba, s naponta csepegtette a szájába a tejet meg a kalciumot. Tény, hogy a macska egy nap csak felemelte a fejét, pár nap múlva pedig sántikálva a néni elé jött. Most már fut, csak görbe, S alakú a háta és vak, de jó duci. Egész nap nyivákol a lépcsőházban, követeli Geta nénitől, hogy jöjjön, gyámbássza. Geta néni meg hangosan ordibál, hogy „hallgass te, mer’ agyoncsaplak”, de már teszi is le a felmosóvedret, rongyot (ő takarítja a lépcsőházat). Ha felveszi a cicát az ölébe, az hozzábújik s elhallgat... Van neki otthon is egy macskája, kényes úri macska, soha nem jön ki a házból, az a szürkebundás, kékszemű kényesseg. Amikor a néni hazamegy, megérzi rajta, hogy fogott más macskát az ölében, és morcosan szembeköpi. Tudod hogy: borzosan elkrákogja magát és floccs... Aztán napokig nem lehet kiengesztelni, s mire béke lesz, Geta néni ölbeveszi a kinti macskát... Az élet körforgása”...
Eddig a kis sztori. A nagy pedig ott kezdődik, amikor ölbe veszünk mi is egy "cicát", megsimogatjuk a fejét, amikor épp szomorkodik, étellel kínáljuk, ha éhes, magunk mellé vesszük, ha magányos, vagy csak épp becézgetjük kedveskedő szavakkal, ha ezt igényli. És nem kötelező, hogy cica legyen ez a "cica". De mindazok a "Geta nénik", akik lehajolnak ebben az évben is a segítségükre szorulókhoz vagy a szeretetünkre éhezőkhöz, mindenképpen EMBER-ek. Igaziak. Ezt a minősítést kívánom Mindegyikőtöknek erre az évre. "BÚ"-ÉK nélkül, csak így: EMBER-ÉK!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése