2020. szeptember 22., kedd

Mindig remélj!

Mielőtt ismét nyugvóra térnék, egy-két rövid gondolatot megosztanék Veletek (a féjszbuk-csoportban néhány képet is találtok https://www.facebook.com/groups/Nekeduzenek/4528000080607228/?comment_id=4532237383516831&notif_id=1600661391956427&notif_t=group_comment ).

"Istennek hálá" (így mondta volt hajdan nagymamám), miután padló és mennyezet között minden magasságot akaratlanul is bemértem, három egymást követő nap sikerült a lábamon megállnom. Hát nem erre a legbüszkébbek a kisgyerekek is? Előbb ölben viszik, aztán négykézláb kúszik, majd tétován lábra áll és megpróbál lépdelni. Botladozik, meg-megkapaszkodik, de csak feszegeti határait továbbra is rendületlenül. Néha saját lábában is elbotlik, de újra feláll. És boldog-büszkén pislant hátra, hogy látják-e, dicsérik-e. Hiszen újabb rekordot döntött. És nem arról szól a statisztika, hogy hányszor esett el, hanem arról, hogy mennyiszer sikerült újra felállnia. Sőt, ha jól belegondolunk, tulajdonképpen az sem mérvadó, hogy gyakorta lehuppant. Csak az az egy számít, hogy megtanult járni.

A kisgyerekek boldogságával nyugtáztam, hogy - Isten segítségével - a maival együtt három reggel sorjában sikerült felemelnem a fejem a párnáról, és majd meg is állni a lábamon. Jó az Isten, felnőtteknek is megtanítja, illetve újra tanítja, mit jelent minden percben tőle függni. (A mellékelt képek a laxenburgi kastélyparkban készültek, és ezt az örömet tanúsítják. De jó volt ismét a napon lenni!)
A férjem tréfásan idézett és a helyzetemre alkalmazott egy, a Bibliában más kontextusba ágyazott felhívást: "Aki áll, meglássa, hogy el ne essék!" Habár eredetileg azoknak szól, akik hit dolgában magukat verhetetlennek vélik, számomra fizikailag is megfontolandó tanáccsá vált.
Most pedig tartsatok alapos terepszemlét (nem nálam!): szédült-e valaki a felgyülemlő számlák miatt? Levert-e téged okkal a szomorúság? Megroggyant a kapcsolatod a társaddal, egy baráttal, vagy netán Istennel? Mindhiába kerestél eddig munkahelyet? Nem győződ a házi munkát, úgy tűnik mókuskerékbe szorultál? Harmadszor is elbuktál egy vizsgán? A melletted ülő kórustaggal még mindig nem sikerült a közös hangot megtalálni? Nyomaszt a múltad? Rettent a jövő?
Ha egyik vagy több kérdés pont rád illik, ne ijesszen meg a szédülés: nem örökké tart! Megtántoríthat, kiüthet a megszokott életviteledből. De megtanulhatsz együtt élni vele, megtanulhatod, hogyan állj újra lábra!
Mert tulajdonképpen mi is a szédülés? Egyensúlyzavar. Valahol valami kibillent a megszokott kerékvágásból. A mérleg egyik oldalára több súly került, mint amennyi a másik oldalon a tányéron fekszik. Ilyenkor a könnyebbik rész felugrik, a súlyosan megterhelt pedig egészen megereszkedik. Az egyensúly pedig csak úgy áll helyre, ha a két részt kiegyenlítjük. Nem úgy, hogy még egy nagyobb súlyt akasztunk a könnyebbik oldalra, hanem úgy, hogy a nehezebből át kell pakolnunk egy adagot az ellenoldalra. Vagyis a hangsúlynak máshova kell kerülnie.
Ha szeretnéd ezt megvalósítani, bölcsességet kérj Istentől, hogy kitisztuljon a látásod, s rájöjj, mi az, ami igazán fontos, és amire érdemes időt szánni. Mi az, amire eddig túl nagy hangsúlyt fektettél, és mi az, amire nem elegendőt. Rendezd át a súlyokat a mérlegen! Például amikor az egészség a hiánycikk, hirtelen egy sor addig elengedhetetlennek tartott dolog háttérbe szorul. És mivel lehetne a fizikai gyengeséget jobban ellensúlyozni, mint a lelki erő keresésével? Amikor különféle hiányokat szenvedünk, mi más, mint a lelki ínség kielégítése tudná egyensúlyba hozni a mérleg két tányérát? Az egyedüllét vagy páros magány aránytalanságában pedig a "Mindenütt és mindig Jelenlevő" a biztos helyrezökkentő. Aki ismét biztos talajon szeretne állni, ne az akadályra összpontosítson, hanem a célra! Ne holmi mesékre, sem a tavalyi hóra, hanem egy új fejezetre.

Csak légy jó reménységben, és hidd, hogy Isten akkor is őrt áll melletted, amikor az élet megtáncoltat. A jó hír az, hogy lentről már csak feljebb lehet kerülni, azaz "fel-eshetünk". A kezébe.
Tessék küzdeni, és újra felállni!

Nincsenek megjegyzések: